BÁN PÉTER: Jeszenyin szülőföldjén

2010.05.16 00:00

BÁN PÉTER: Jeszenyin szülőföldjén

Jeszenyin - hogyan meséljek róla? Megszó-
laljak vagy csak sóhajt-
sak? A nyelv szegé-
nyes, ide szív kell. Jeszenyinről magával Jeszenyinnel lehet mesélni. A természettel, Oroszországgal… Jeszenyin és Oroszország… Ez - a végtelen mezők, a réteken szalagként végighúzódó Oka, a dombok, a parti rétek, tavak, holtágak birodalma, ahol a kék égbolt üvegharangként borul a tájra… És, persze, a nyírfák. Ez áll közel Jeszenyinhez.

Oroszország hatalmas térképén egy kis pont csupán Konsztantyinovo, az Oka-menti falu, amelyben Szergej Jeszenyin született. A világ minden tájáról jönnek ide látogatók, hogy tiszteletüket tegyék a költő szülőföldjén, hogy meglátogassák az egykori szülőház helyén épült házat, amely ma emlékmúzeum.

Jeszenyin verseiben nem találkozunk ezzel a szóval: Kosztantyinovo. De amikor azt olvassuk: "Itt járok szülőföldemen / a faluban, / hol nődögéltem…" - rögtön erre a helységre gondolunk. Nemcsak itt született, itt teltek el gyermekévei, ide tért meg felnőttkorában is.

"Apánknak volt egy kedvenc mondása" - emlékezett a költő fiatalabb húga, Jeszenyina Alekszandra Alekszandrovna. - "Gyakran mondogatta: Minden föld jó, de a legkedvesebb az, ahol elvágták a köldökzsinórodat. Bárhová mehetsz, de a szülőföldtől nem tudsz elszakadni". Szergej Jeszenyin önmagán próbálta ki ezt, ám bárhová sodorta a sors, nem feledte el az otthoni hajlékot.

… 1923. Amerika. Gyötrelmes-rapszodikus költeményében, A fekete emberben vallja:

…jámbor paraszti
családban élt ott egy fiú,
lenhaja volt, és
ragyogott szeme kéken…

… Franciaország. Mindössze egy verset írt ott, annak tartalma párizsi tartózkodásához fűződik. Hazavágyik szülőföldjére, szerettei körébe: "Ó, béke veled, lila szalma! / Ó, béke veled, faház!".

Amerika, Franciaország - idegen tájak. S Oroszországban, Moszkvában mit érez? A falujától nem is oly messzi Moszkváról 1913-ban így ír levélben: "Itt sok gyümölcsös van, melegházak, de összevethetők-e a hazai rétek és erdők szépségeivel?"

A szülőföldjét lelkében hordozta utolsó leheletéig. És teljesen érthető, hogy moszkvai sírjára a falubeliek kendőjükben hazai földet vittek a szülőház udvaráról…

Szergej Jeszenyin „iskolája" – a szülőföldje, Rjazany környéke. Jeszenyin legjobb művei a Hazáról, Oroszországról, annak természeti szépségeiről, a falujabeliekről szólnak. A költő itt mindig talált ihletforrást magának.

Rjazanytól az út Konsztantyinovóig mindössze egy óra. Arrafelé már megismerkedhetünk a jeszenyini tájakkal. Útba esik a ramenkói liget, amely a legnagyobb és a legszebb a környéken. A költő idősebbik húga, Jekatyerina Alekszandrovna Jeszenyina elmesélte, hogy bátyja a barátjával gyalog ment 1915-ben Konsztantyinovóból Rjazanyba. Útjuk a ramenkói nyírfaligeten vezetett át. Talán erről az útjáról írta:

Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligetek.

Ramenkinél az úttól balra tágas mezők terülnek el, a távolban látható Konsztantyinovo legmagasabb épülete, a kazányi templom. Két és fél kilométer hosszúságban nyúlik el az Oka jobb partján a falu. Központjában széles tér van, nyugati oldalán gerendaházak sorakoznak. Köztük, a templommal szemben az Okára néz Jeszenyinék kicsi, három ablakos háza. 1922 augusztusában nagy tűzvész pusztított, porig égett Jeszenyinék háza is. A tűzből sikerült kimenteniük néhány tárgyat: az órát, az asztalt, a fonott székeket, a nagy szamovárt, az ikonokat és Jeszenyin kéziratainak javarészét. A költő szülei csak 1930-ban tudták újjáépíteni a házat. Abban a költő apja mindössze egy évet, anyja huszonöt esztendőt lakott. Halála után falusi könyvtár volt a ház, 1965. október 2-án pedig emlékmúzeummá lett.

A vendégeket nyájasan fogadja az a nyárfa, amelyet a költő ültetett 1924 májusában. A tágas pitvarban a deszkafalon függ a falusi életforma két alapvető szerszáma, a kasza meg a sarló. A fapadon vízhordó rúd, vödrök, dézsa. Az előszobában, az ajtótól balra, fafogason a költő anyjának „régimódi, ócska ködmönkéje". A küszöbtől jobbra egy faládikó hever. Ezzel ment Jeszenyin 1909-ben a szpasz-klepiki iskolába. A konyhában nagy orosz kemence. A konyha ablaka keletre nyílik, a felkelő nap sugarai vígan táncolhattak reggelenként. Meghatóan lépek a kicsi szobába. Ott minden a költőre emlékeztet. Az asztal, amelynél írt, rajta a zöld ernyős lámpa. Az asztal fölött dicsérő oklevél, amelyet Jeszenyin a helybeli iskola elvégzése után kapott; a fiatal költő és szülei fényképei. Az ablakon fehér függöny. A gerendafalon, a sarokban ikonok, az ablakok közt tükör, falióra. Jobbra az anya hálószobája személyes tárgyaival. Jeszenyin anyja igyekezett mindent megőrizni, ami a múltra emlékeztetett.

Egy kiskapun át a kertbe jutunk. A kerítés mentén meggyfák sorjáznak. A birtok hátsó részén egy régi szalmatetős kunyhó áll. Berendezése roppant egyszerű: ebédlőasztal, pad, faágy, üveglámpa. Ide tért be Jeszenyin hosszas külföldi távolléte után.

"Fiam, édes fiam!" - "Anyám!" -
És törlöm újra könnyemet.
Még a tehén is bőgne egy keserveset,
Csak nézne szét e szomorú tanyán.
Falon Lenin naptárból tépett képe:
húgaim élete,
nem az enyém.
Mégis sírok és ereszkednék térdre,
hogy most közébük megtérhettem én…

Ezek a sorok a hombárban születtek, amely teljesen úgy áll, ahogyan 1913-ban felépítették. Itt írta Jeszenyin az Aranylik, őszül, a Jószerencse, áldd meg kezdetű és más verseit.

A birtok legtávolabbi részén áll a gabonaszárító, a költő időnként ott pihent. A porta nyugati oldalán kis cserjés terül el, a fákat neves irodalmárok, művészek ültették, akik tiszteletüket tették a költő szülőföldjén. A fiatal nyírfák közt állították fel 1970-ben Jeszenyin márvány mellszobrát, I. G. Onyiscsenkó munkáját.

Az Oka felé néz egy

Úriház.
Magasabb tornácszint.
Homlokzata rogyni törött.
Bódító illatú jázmin
a kert sövénye mögött.

Az "úriház" I. L. Kulakov földbirtokos tulajdona volt, ma Irodalmi Múzeum. Féltett kincsei: a költő első kötete, a Halottak napja, könyvei, kéziratai, személyes tárgyai. A ház előtt ágyások, benne rózsa, dália, bazsarózsa, rezeda, őszirózsa. Az almafák és orgonák illatát jázminok és hársfák jó szaga váltja föl.

A szülőháztól szerteágaznak az ösvények, amelyeken a költő is járt. Talán az volt számára a legkedvesebb, amely a templom mellett, a régi temetőnél az Oka felé vezetett. Jeszenyin az Oka folyót olyan fontosnak érezte gyermekkori élményei közt, hogy még 1924-es önéletrajzában is több mondatot szentelt neki. Anyai nagybátyja nagyon szerette, róla írja: "gyakran mentünk le kettesben az Okára, hogy megitassuk a lovakat. Ha szélcsendes idő van, éjszaka a hold mozdulatlanul áll a víztükörben. Amikor a lovak ittak, sokszor azt hittem, hogy no, most isszák meg a holdat, s örültem, mikor a hold a gyűrűző vízzel együtt elúszott a szájuk elől."

Lenn, a négy hegy között kis tó, föléje szomorúfűzek és nyírfák hajolnak merengve. Forrás táplálja az áttetsző, hideg vizű tavat.

Ez az Oka-menti táj, természeti szépségei bensőséges líraisággal jelennek meg Jeszenyin verseiben. Mesebeli tarisznyájában egy életre elegendő útravalóul vitte a szülőföld- szeretetet. A szülőföldtől egy életre szóló arkhimédeszi pontot, kilátót kapott, ahonnan egyéni sors és törtenelem áttekinthetô. Bármerre járt, hazahúzta a honvágy, visszahívták a hazavezérlő konsztantyinovói csillagok.

Jeszenyintől meg lehet tanulni szeretni a szülőföldet. Verseit olvasva egyre többen gyűlünk ragyogó nyírfatüzének fénykörébe.

https://kalandozok.blogspot.ro